Kozák-Bartos Kriszta
Trénerképzés, Life coaching, Spiritual coaching, Kronobiológiai pszichogenetikaSzia!
Örülök, hogy itt vagy a Pole Heaven oldalán és szeretnél többet megtudni rólam. Kozák-Bartos Kriszta vagyok, az iskola megálmodója és tulajdonosa.
Az elmúlt években nagy utat tettem meg. Egy nagyobb súly felesleggel és annál kisebb önbizalommal, de 2010 augusztusában ellátogattam az első rúdtánc órámra. Szerelem volt első forgásra. Csúsztam, küzdöttem, kenegettem a foltjaim szorgosan, de haladtam előre töretlen hittel.
2011 júniusában elindultam életem első versenyén, a Dollhouse által szervezett házi bajnokságon, ahol a haladó kategóriában 2. helyezést értem el, illetve elnyertem a Közönség kedvence díjat is. Hatalmas erőt adtak ezek a sikerek, így még abban az évben neveztem a Miss Poledance Hungary versenyre. Nagy megtiszteltetés volt egy színpadon állni a magyar rudas világ nagyjaival, még nagyobb boldogság volt megszerezni a 19-ből a 10. helyet. 2012 áprilisában részt vettem a Pole Fitness Hungarian Open versenyen is. A döntőbe nem kerültem be, viszont rengeteg tapasztalatot szereztem, amiket a mai napig hasznosítok a versenyfelkészítések alatt.
A versenyzéssel egy időben megszereztem életem első, sporthoz kapcsolódó képesítését a Dollhouse tréner képzésén, és időközben fitnesz-testépítő edző is lettem. Ezt követően nem sokkal, 2011 novemberében megkezdtem edzői tevékenységem a RúdtáncDebrecen-nél. Adtam órákat Szentendrén is, majd a Pole Dance Fitness Hungary csapatát erősítettem több éven keresztül. A Pole Heaven-t 2017-ben alapítottam.
Az edzői utánpótlás nevelése szívügyem. A célom, hogy minden rúdsport stúdióba ellátogató kiváló, szakképzett edzőkkel találkozhasson, így biztonságosan ismerkedhessen meg ezzel a gyönyörű sporttal. Jelenleg a trénerek képzésével és az oktatói tananyagok fejlesztésével telnek a mindennapjaim.
Folytonos tudásszomjamnak köszönhetően akkreditált life- business- csoportos- és teamcoach, továbbá kronobiológiai pszichogenetikai elemző végzettségeket is szereztem az elmúlt években, jelenleg pedig a Dunaújvárosi Egyetem Sport-Szakoktató képzésének hallgatója vagyok.
Az edzéseken, a trénerképzések során és a coaching üléseken is arra törekszem, hogy feltöltődve, elégedetten, tudatosabban lépj ki az ajtón.
Igaz, hogy rúdsport edzésekre új érdeklődőket nem fogadok, de minden Pole Heaven edző kiváló, jó kezekben leszel. ITT tudsz olvasni a Pole Heaven edzőkről.
Ha szükséged van rá, várlak Téged sok szeretettel, empátiával a coaching üléseken, rövid tájékoztatót ITT találsz.
Ha érdekel a rúdsport trénerképzés, infókat ITT találsz.
Ha olvasnál még rólam, akkor ITT megteheted!
Kriszta elérhetőségei: +36 30 444 1930 (hívás H-P 9-14) vagy írj SMS-t / VIBER üzenetet
Messenger: www.facebook.com/bartos.kriszta
E-mail: bartos.kriszta@poleheaven.hu

Tóth Berni
Rúdsport, Nyújtás, Akrobatika, Versenyfelkészítés, Karmaasztrológiai elemzésSziasztok,
Tóth Bernadett vagyok, a Pole Heaven stúdió rúdsport trénere.
2010 decemberében egy saját magammal kötött fogadást elveszítve mentem el életem első rúdtánc órájára. Azon az órán mindent megkaptam, amire vágytam, ami egészen addig hiányzott a kis életemből. Teljes szerelem lett, amire nem volt előtte példa. Sajnos gyerekkoromban a közelben két választási lehetőség volt: a triatlon és judo, egyiktől jobban menekültem, mint a másiktól, pedig mozgékony leány voltam, szerettem is –volna- sportolni, ez végül kiteljesedett abban, hogy szinte mindig engem „kértek” meg testnevelés órán a mozdulatok bemutatására.
Két év fanatikus óralátogatás után lehetőséget kaptam a Rúdtánc Debrecennél az oktatásra, amiért a mai napig hálás vagyok és közben megszereztem a Fitness-testépítés szakirányú Sportoktatói végzettséget.
2014-ben kezdtem el a Pole Dance Fitness stúdióban oktatni, hihetetlen érzés volt, hogy az ország egyik legnevesebb iskolájában taníthatok. Közben kipróbáltam több légtorna eszközt is, karikát, silket és a hammockot, ami végül szintén elvarázsolt, így 2018-ban elvégeztem az AerialFitness tanfolyamot.
A szerelem töretlen, ezt az érzést igyekszem továbbadni az óráimon. A tanítványok öröme az én örömöm is, látni, ahogy óráról órára magabiztosabbak és egy-egy régóta vágyott elem elérése mekkora boldogsággal tölti el őket.
Várlak téged is jó hangulattal a Heaven-ben!

Meleg-Csontos Réka
Rúdsport, Karika, Aerial loops, Nyújtás, KondiSzia!
Meleg-Csontos Réka vagyok, a Pole Heaven rúdsport és karika edzője.
Óvodás korom óta a mozgás az életem. Általános iskolás éveimben heti rendszerességgel jártam néptáncra, hip-hopra és balettra is. Táncművészeti szakgimnáziumban folytattam tanulmányaimat, ekkor találkoztam a rúdsporttal, ami a kedvenc mozgásformámmá vált. Akkor döntöttem el, hogy tanítani szeretnék, és ez lesz a hivatásom.
A középiskola elvégzése után fitnesz instruktor, majd személyi edző végzettséget szereztem, ezekkel párhuzamosan pedig rúd és karika edzői képzéseken is részt vettem. Mivel fontos számomra a minőségi, magas színvonalú oktatás, így természetesen a mai napig képzem magam.
2018 óta tanítok rúdsportot, 2020 óta pedig karikát is, ezek mellett pedig a funkcionális edzésben és nyújtásban is jártas vagyok, és nem utolsó sorban a felnőttek mellett nagyon szeretek gyerekekkel IS foglalkozni, így nagy szeretettel várom a fiatalabb generációt is az edzésekre.
Az órákon a kőkemény munka mellett kellemes hangulatot teremtek, ezeknek köszönhetően hatalmas átalakulások történnek mind fizikai, mind lelki téren. Az első órás visszahúzódó, bizonytalan, hanyag tartású lányt pár hónap alatt felváltja egy magabiztosabb, mosolygósabb, szép tartású nő, aki ráadásul még spárgázni is tud. :D
Ha szeretnéd felfedezni a határaidat, keress bizalommal! Várlak sok szeretettel az óráimra, érjük el együtt a kitűzött célokat!

Novák Zsófia
Exotic poleSzia!
Szofi vagyok, a Pole Heaven exotic trénere.
Rózsaszín világomban mindig fontos szerepet töltött be a mozgás és a tánc. Rengeteg stílust kipróbáltam, mire 2014-ben végérvényesen magával ragadott a rúdtánc. Csaknem 2 évvel ezután egészségügyi okokból kifolyólag hosszabb kihagyásra kényszerültem, de ez nem rettentett el, sőt! Eltökélt szándékommá vált és erőt adott, hogy felépülve taníthassam ezt a csodálatos sportot.
2017-ben kezdtem meg edzői tevékenységemet. Az évek során a rúdtánc mellett tartottam Aerial Fittness, Aerial Hoop, Streching órákat és a személyi edző képesítést is megszereztem.
2018-ban részt vettem a PolePlay Open Rúdsport Bajnokságon, 2021-ben pedig a Pole Artistic Hungary-n indultam, ahol ezüst és bronz érmeket kaptam Exotic kategóriában.
A mozgás a lételemem, de a tánc a szenvedélyem. Ezt a szenvedélyt szeretném átadni Neked is Exotic Flow óráimon!
Várlak szeretettel, ha téged is vonz ez az igazán nőcis világ, ahol az önbizalom-növelés és a nőiességfejlesztés állandó vendég!

Simon Fanni Odett
Rúdsport, Nyújtás, Karika, Rúdtánc, KondiSzia!
Simon Fanni Odett vagyok, a Pole Heaven Stúdió rúdsport és showgirl trénere.
2014-ben, amikor gimnazista voltam Egerben, akkor találkoztam először a rúdsporttal. Az első edzéstől kezdve elrabolta a szívem ez a mozgásforma, ami nemcsak erősít, de szuper nőiesnek is érzem magam közben. A szerelem tehát elég korán kezdődött, és mint a szerelmeknél általában lenni szokott, én is szembetalálkoztam nehézségekkel… Iszonyat béna voltam, ha tippelnem kellene, akkor egy fél évig biztosan. Legalábbis én így éreztem, de a határtalan kitartásommal pótoltam ezt a hiányosságot.
Egyetemista éveim Budapesten töltöttem és nem volt kérdés, hogy rúdsport termet keressek magamnak. Ekkor ismerkedtem meg Krisztával, akinél jobb mentort el sem tudtam volna képzelni.
A szenvedélyem az évek alatt odáig tetőzött, hogy nem csak a saját edzésem, hanem mások segítése és ösztönzése is egyre inkább szívügyemmé vált. Elvégeztem egy fitnesz instruktor képzést, majd a Pole Heaven tréner képzését is.
Vallom, hogy tanulni sosem késő, ennek megfelelően folyamatosan képzem magam, hogy a lehető legjobb verziómmal szolgálhassak a Tanítványaimnak. Óráimon törekszem a jó hangulat megteremtésére, valamint arra, hogy mindig büszkén távozz a teremből, hiszen ma is egy Superwoman/Superman voltál, megtetted a legtöbbet, amit csak magadért tehetsz.
Küzdjünk, bakizzunk, sírjunk, nevessünk, kezdjük újra, táncoljunk, erősködjünk, fejlődjünk együtt!
Várlak sok szeretettel!

Fehér Krisztina
RúdsportSziasztok!
Fehér Krisztina vagyok a Pole Heaven rúdsport edzője.
Mindig is szerettem sportolni. Először főként a küzdősportok világában próbálkoztam, de sosem éreztem igazán a magaménak. Majd kipróbáltam a konditermi edzést, de ott sem éreztem magam komfortosan, mígnem 2020. januárjában elmentem életem első rúdsport órájára, ami szerelem volt első látásra.
Ahogy kijöttem az első órámról, tudtam, hogy ezt AKAROM csinálni, és nem csak hobbiként, hanem mint edző is. Sajnos a Covid közbe szólt, ám én elég kitartó voltam, és amint lehetett, tovább folytattam az edzést. Szerencsére igen gyorsan tudtam haladni a fantasztikus mentoromnak és edzőmnek, Krisztának köszönhetően. Az edzések mellett elvégeztem egy fitnesz-instruktor képzést, így elkezdhettem a rúdsport trénerképzéseket, amikből sikeres vizsgákat tettem. Ezek után Kriszta felajánlotta, hogy a Pole Heaven-ben elkezdhetem a munkásságom, én pedig nyilván azonnal igent mondtam, hiszen ez volt az álom az első órám óta.
Óriási alázattal és kitartással kezdtem ezt a sportot, ami azóta is töretlen. Az óráimon ezt a mentalitást, és az évek során megszerzett hatalmas tudásanyagot szeretném átadni Nektek.
Hozzuk ki együtt ebből a sportból és belőled is a legtöbbet!
Várlak szeretettel az óráimon!

Balla-Kovács Nóra
RúdsportSzia!
Kovács Nóra vagyok, a Pole Heaven rúdsport trénere.
Gimnazista éveim alatt csak a testnevelés órák jelentették számomra a sportot. Budapestre költözve a továbbtanulás és munka mellett kezdtem el azt érezni, hogy egyre inkább hiányzik az életemből a mozgás. Elkezdtem futni, kipróbáltam különböző mozgásformákat, majd 2018-ban megismerkedtem a rúdsporttal, ami a szenvedélyemmé vált.
A rúdsport önbizalmat adott, türelmessé és kitartóbbá tett, megtanította, hogy alázatos munkával elérhető a kitűzött cél.
Annak ellenére, hogy korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha színpadra merek állni, két versenyen is kipróbáltam magam.
A sportág iránti szeretetem annyira kiteljesedett, hogy egyre inkább azt éreztem, magasabb szinten szeretnék vele foglalkozni, és másoknak is át akarom adni az eddig megszerzett tudást. Elvégeztem a Fitness Akadémia Csoportos fitness instruktor képzését, majd továbbtanulva rúdsport tréner lettem.
Szeretném Neked is átadni a mozgás és a sport szeretetét és szeretném, hogy Te is megtapasztald, mennyi mindent tud adni ez a mozgásforma.
Óráimra sportos előélettől és kortól függetlenül örömmel várok mindenkit. Sosem késő elkezdeni, mindig van lehetőség fejlődni.

Tökölyi Eszter
RúdsportSzia!
Tökölyi Eszter vagyok a Pole Heaven rúdsport edzője.
Már kisgyermekként vonzott a sport. Sosem számítottam őstehetségnek, vagy kiemelkedő egyéniségnek. Sokáig röplabdáztam egy szuper csapat tagjaként, közösen vettük az akadályokat. Talán itt fedeztem fel először a csapatban rejlő erőt.
Felnőttként a sport kicsit hátrébb került a prioritás listán, ugyanis nemzetközi cégek képviseletében utaztam és ismerkedtem meg különböző kultúrákkal. Csillapíthatatlan kíváncsiságom és az újdonságra való éhségem ezen évek alatt váltak a részemmé.
Két gyermek büszke édesanyukája vagyok, így elmondhatom, rendkívül mozgalmas és meglepetésekkel teli mindennapok jellemzik az életemet. Egyik legjobb tulajdonságom, hogy minden helyzetet kellő humorral fűszerezve kezelek.
Mindkét gyermekem ámulatra méltó kitartással és elhivatottsággal viseltetnek a választott sportáguk iránt. Bámulattal és némi irigykedéssel néztem, hogy mennyire tudják szeretni saját sportjukat, amely sokszor buktatókkal, fájdalmakkal és kudarccal jár, és ez motivált arra, hogy átlépjem annak a stúdiónak a küszöbét, amelynek már nem csupán tagja vagyok, hanem EDZŐJE is.
Csodás és hihetetlen, hogy az általam imádott sporttág rejtelmeibe kalauzolhatom el az érdeklődőket. Átadhatom mindazt, amit 2021-óta egyfolytában tapasztalok és megélek.
Az edzéseken eldobunk minden magunkkal szemben felállított negatív megítélést. Ismerd meg Te is, milyen áttörni az általunk felépített falon. Legyél Te is egy támogató, ösztönző csapat tagja!
Ha mégis kételkednél, vagy tartasz attól, hogy ez a sport nem neked való, esetleg azt gondolod, ehhez a mozgásformához már “túl öreg” vagy- vegyél példát rólam, aki lassan 50 évesen egyre több gyakorlásra szomjazom. Nincs akadály, bármire képesek vagyunk- csak lépj be az ajtón!

Gátsik Fanni
RúdsportSzia!
Gátsik Fanni vagyok, a Pole Heaven rúdsport oktatója.
Már gyerekkorom óta része az életemnek a rendszeres mozgás. Ovis koromtól kezdve sokféle sportágban kipróbáltam magam, míg végül a rúdsport mellett kötöttem ki 4 évvel ezelőtt, amit azóta is imádok.
Mivel mindig örökmozgó voltam, ezért középiskolában döntöttem el, hogy edzőként szeretnék dolgozni, szóval jelentkeztem a Testnevelési Egyetem testnevelő-edző szakára, majd utána elvégeztem a ráépülő szakedzői képzést is, mindkettőt aerobik szakágban.
Az egyetemi évek alatt az aerobik-ban próbáltam ki magam, amit versenyszerűen is űztem, és ekkor találkoztam először a művészi sportágakkal.
Miután abbahagytam az aerobikot, úgy éreztem, hogy mindenképp szeretnék valami hasonló mozgásformát az életembe, ezért 2020-ban részt vettem életem első rúdsport óráján, amit az első pillanattól megszerettem, és ahogy teltek az évek, egyre jobban belemerültem, akkor jött az elhatározás, hogy szeretném oktatni is.

Edzői pályafutásomat aerobik edzőként kezdtem, csoportos órákat tartottam, továbbá utánpótlás edzőként is dolgoztam. Később ezt felváltotta a személyi edzés, amivel azóta is foglalkozom funkcionális vonalon, és mellette rúdsportot oktatot.
Szeretném, ha megtapasztalnád, átélnéd az edzéseken azt, amit én is minden alkalommal megélek. Az a célom, hogy büszke legyél arra, amit elértél.

Óráimon garantált a vidám hangulat, de emellett persze az edzés megfelelő intenzitására is odafügyelünk.
Várlak szeretettel óráimon, örömmel segítsek megvalósítani mindazokat a célokat, amiket kitűztél!