Life coaching
Üdvözöllek!
Kozák-Bartos Kriszta vagyok, life- business- spiritual coach, mentor és rúdsport-tréner képző.
Az élet valahogy mindig úgy hozta, hogy emberekkel foglalkoztam. Dolgoztam vendéglátásban, multicégnél, edzőként, jelenleg pedig a vállalkozásom vezetése mellett a rúdsport edzői utánpótlás képzésével, mentorálással, life és spiritual coaching-al foglalkozom.
2018-ban találkoztam a coaching módszertannal, mint ügyfél. Annyira elvarázsolt a sikeressége, racionalizmusa, logikája, a „csinálás élménye”, hogy elhatároztam, belevetem magam a tanulásba, ehhez pedig Lukács Lilit és az Örömterápiát választottam, ahol a következő képzéseken vettem részt: life coachig, haladó life coachig, csoportos és team coaching, business coaching.
A képzések során többféle technikával ismerkedtem meg. Belekóstoltam többek között a brief, challangeing, ontológiai, provokatív és wingwave coaching-ba, továbbá a coaching szemléletű tranzakcióanalízisbe is. A megszerzett tudást mindig hozzád, és az elakadásodhoz igazodva alkalmazom az ülések során, így nincs két pontosan egyforma folyamat.
A coaching egy csinálós műfaj, így ha eleged van az egy helyben toporgásból, de nem tudod a választ a „Hogyan tovább?-ra”, várlak sok szeretettel. Egy segítő leszek az utadon, inspirállak, hogy a hozott élethelyzeted az értékrendednek megfelelően kezeld, és meg tudd oldani. Célom, hogy megtaláld a saját válaszaidat a kérdéseidre, ehhez pedig a coaching eszköztáram, és ha kéred, az angyali energiákat is segítségül fogom hívni.
Amiért vállalom a felelősséget:

- Pontosan, felkészülten érkezem az ülésekre.
- Empátiával és megértéssel fordulok feléd.
- 100% előítélet és kritikamentes környezetben várlak, hogy nyíltan tudj beszélni bármilyen témáról.
- Folyamatosan képzem magam, hogy a lehető legtöbb, szakszerű segítséget tudjam adni számodra.
- Az ülések mind az egyéni, mind a csoportos foglalkozások során bizalmasan zajlanak, titoktartási kötelezettség terheli a résztvevőket, az üléseken elhangzottakat harmadik félnek nem adom tovább.
Mi is a life coaching valójában?
A coaching egy céltudatos fejlesztési folyamat, strukturált és megoldásfókuszú beszélgetésekből áll, ami segít továbblendülni az elakadásodból. A módszert a tanácsadói műfajok közé sorolják, ám valódi tanácsadás nem történik, tehát nem fogom megmondani, hogy mit és hogyan csinálj. Én kizárólag a változásod támogatom kérdésekkel és különféle gyakorlatokkal, hogy rátalálj a benned lévő válaszokra és megoldásokra. Ha konkrét céljaid vannak, vagy nem tudod, hogy pontosan mit szeretnél, és a döntés meghozatalában kell támogatás, a coaching egy remek választás.
A coaching nem pszichoterápia, gyógyítást nem végzek, nem kompetenciám. Kizárólag pszichológiai értelemben vett egészséges embereknek tudok segíteni. Depresszió, pánikbetegség, függőségek vagy bármilyen pszichés betegség kezelésére nem alkalmas ez a módszer. Amennyiben a folyamat során úgy látom, hogy terápiára van szükséged, jelezni fogom feléd, hogy fel tudj keresni egy terapeutát.
Kedvenc témáim:

- Tartós szingliség, ismerkedési nehézségek
- nem kompetenciám pl.: kötődési nehézségek, rettegés az elutasítástól stb.
- Önismeret továbbfejlesztése (erősségek, fejlesztendő területek, lehetőségek, megoldások)
- Boldogság fokozása
- Időgazdálkodás
- Pénzügyi gondok
- Jövőkép, karrier
- Újratervezés, életközepi válság
- Munka-magánélet egyensúly, munkahelyi problémák, kiégés
- Újra és újra ismétlődő helyzetek megoldása
- Kapcsolati / párkapcsolati elakadások
- Stresszkezelés
- Érzelmi bizonytalanság
- nem kompetenciám, ha körülményektől független érzésekről van szó
Időpontot itt tudsz foglalni hozzám:
https://bartoskriszta.booked4.us/
Egyéni coaching esetén válaszd a Life coaching / Mentorálás 0. alkalom (ingyenes, telefonos) lehetőséget.
Mi történik: Néhány percben összefoglalod, hogy pontosan miben szeretnél segítséget kérni, hogy tudjam, coachingra van-e szükséged. Amennyiben igen, beszélek neked röviden magamról, a munkámról, a módszertanról. Kérdezhetsz bátran, a célja a beszélgetésnek az, hogy el tudd dönteni, szeretnénk-e együtt dolgozni. Nagyon fontos, hogy működjön köztünk a kémia, és azt érezd, hogy meg tudsz nyílni felém. Nincs gond, ha nem érzed, nem passzolhatok mindenkivel.
Csoportos program esetén pedig a Csoportos programok (life coaching, angyalmágia) naptárban találod meg az eseményeket.
Árak:
Egyéni konzultáció
Minden ember, élethelyzet és ezáltal a folyamat is más. Az első alkalom után mindenképp egyeztetjük, hogy neked személy szerint hány darab, és milyen hosszú alkalomra lesz szükséged. Az első alkalom 20.000 Ft, és kb. 90 perces.
Csoportos coaching
Minden ember, élethelyzet és ezáltal a folyamat is más, így csoportos coaching esetén az árakat mindig az eseménynél tüntetem fel.
Bármilyen kérdésed felmerül, keress bátran!
Várlak sok szeretettel!
Rólam mondták azok, akik már jártak nálam:
Aletta, 29, Budapest
Szeretem, hogy egy Krisztás találkozó nem korlátozódik le arra az időre, amíg találkozunk. Utána napokig gondolkodom, agyalok, hogy aztán a „Na, mi a helyzet?” kérdésre csak úgy ömlenek belőlem az újabb infók és felismerések, amiket aztán jól kielemzünk. Nagyon felszabadító érzés, ahogy a segítségével összerakom a dolgokat, és miközben hangosan gondolkodom, ott van velem, és a megfelelő kérdésekkel segít saját magam megfejtésében. A gyakorlataival és a rávezető kérdéseivel segít kibotorkálnom az erdőmből, amiben egyedül valószínűleg már kezdenék elveszni.
Csilla, 32, Budapest
Nagyon szerettem Krisztával dolgozni, mert mindig pontosan tudta, milyen irányba kell elindulnunk, hogy meg tudjuk oldani az adott problémát.
Én többek között életmódbeli elakadásokkal fordultam hozzá, és segített olyan gyakorlatias megoldásokat találni, amik hosszútávon is fenntarthatók, valamint abban, hogy ne a problémák irányítsák az életem, hanem én magam.
Magamat is sokkal jobban megismertem a folyamat során, amiért szerintem életem végéig hálás leszek neki, mert azóta magamat és a felmerülő problémákat is tudatosabban kezelem. Ha a későbbiekben szükségem lesz rá, mindenképp újra hozzá fogok fordulni, mert ilyen határozott, profi, de kedves és megértő coach-al ritkán találkozik az ember.
Mihály, 40, Kistarcsa
Kriszta nagyon jó fej, empatikus, akivel rögtön megtaláltuk a közös hangot, ebből kifolyólag nagyon kellemesen telt el az idő. Az, hogy kedves, egy alap dolog ezen a területen, de nyíltságával és őszinteségével azonnal szimpatikussá is válik, így könnyű őszintén elmondani a problémánkat, megnyílni neki. Már az első alkalomról pozitívan, felpörögve távoztam.
Eszter, 28, Budapest
Csoportos coaching-on voltam Krisztánál, aki türelmes, odafigyel, és nagyon jól rá tudja vezetni az embert a dolgokra. Látszik, hogy élvezi, amit csinál, és ez nagy löketet ad. A folyamatot nagyon élveztem és igen hasznos volt. Rájöttem, hogy sok dolgot újra kell gondolnom és át kell értékelnem, még jobban kell figyelnem a fontossági sorrendre - pl. tényleg ne helyezzek mást magam elé. Meg kell tanulnom elengedni, és tovább lépni, majd nyitni új emberek felé. A csoportban az volt a legjobb, hogy láttam, vannak tökéletlenségek, amiket egy kis odafigyeléssel és akarattal ki lehet javítani. Már kevésbé görcsölök rá olyan dolgokra, amikre nincs ráhatásom.
Anikó, 34, Esztergom
Kriszta zseniális, jól időzített kérdéseket tesz fel. Terelgeti az embert, és lehetőségeket világít meg számára. Segítséget adott nekem, hogyan újítsam meg magam, és hogyan hozzam vissza a lelkesedésemet azok iránt a dolgok iránt, amiket csinálok, de mégis eltévedve vagyok a céljaimmal. A segítség a legjobbkor érkezett.
Mónika, 37, Budapest
Nekem személy szerint nagyon sokat segített a csoportos coaching saját magam megismerésében, az elakadások okainak felderítésében, amihez egyedül nagyon kevés lettem volna. Érdekes volt, más szemszögből értékelhettem az életem. A tanfolyamon elsajátított gyakorlatokat, szemléletmódot továbbra is szeretném hasznosítani a mindennapok során. Megtanultam, hogy el kell engednem az olyan dolgokat és személyeket, amik és akik nem járulnak hozzá a fejlődésemhez, és azt, hogy kell fenntartani az egyensúlyt az élet különböző területei között.
Adrienn, 25, Budapest
Úgy gondolom, hogy Kriszta bele tud helyezkedni az ügyfél érzelmi világába és segíteni, támogatni anélkül, hogy kritizálna. Teljes mértékben fókuszál az adott személy stílusára és akár egyéni, extra feladatokkal is segíti az átalakulását. Rájöttem arra, hogy sok dolgot szeretnék, de sokszor nem építem fel az odavezető utat. Most kaptam egy hasznos kulcsot hozzá. Úgy gondolom, hogy mindenkinek kötelezővé kellene tenni ezt a tanfolyamot.
Mariann, 38, Herend
Kriszta igazán remek coach. Mindig megtalálja a megfelelő kérdéseket és gyakorlatokat, amire pont ott, pont akkor van szükségem. Ha támogatásra vagy új nézőpontokra van szükségem egy-egy témában szívesen fordulok hozzá. Szeretem a kedves, de mégis következetes és határozott stílusát. Szeretettel ajánlom!
Vissza