Rúdtánc vélemények, tapasztalatok - Rudasoktól (leendő) rudasoknak

Rúdtánc!? Mindenhol azt olvasni,  hogy szórakoztató, változatos, és amúgy is, ki kell próbálni, és pont. Oké, de lehetne egy kicsit bővebben?

Kozák-Bartos Kriszta

Kozák-Bartos Kriszta

2018. november 8.

L egutóbb Eszter történetét olvashattad a blogon a Rúdtánc vélemények és tapasztalatok kategóriában. Ha lemaradtál óra, akkor ITT meg tudod nézni. Most pedig Anita tanítványunk sorait olvashatod.


Anitát a privát életben is jól ismerem, barátok vagyunk, és nagyon jó példája annak, hogy kitartással és lelkesedéssel mennyi mindent lehet elérni.
Hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt hónapokban, és nem csak a rudazásban. Nekiállt nyújtani, és bizony-bizony, volt, hogy egy-egy nyújtás edzés során a papír zsebkendő oda volt készítve mellé, annyira szenvedett. De, és itt jön a de, majdnem van már spárgája, pedig szerintem sohasem gondolta volna, hogy a közelébe kerülhet. Ugyanígy halad a rudazásban és az életében is. Amiről azt gondolja, hogy nagyjából elérhetetlen, nem sokkal később már boldogan mutatja, hogy sikerült.

Rúdtánc vélemények, tapasztalatok – A kezdetek
Én 2015-ben látogattam el az első rúdsport órámra, akkoriban még csak próbaképp. Már régóta kerestem azt a sportot, ami minden igényemet kielégíti, és még kedvem is van hozzá. Szerettem volna olyan mozgásformát találni, ami formálja az alakomat, de közben élvezettel is csinálom nem unalmas és nem is túl körülményes, illetve nem kell hozzá külön „felszerelést” cipelnem magammal. Sosem voltam nagy sportember, korábban csak úszni jártam alkalmanként. Nos, az igazán körülményes és időigényes volt!

Rúdtánc vélemények, tapasztalatok – A tökéletes sport
A rúdtánc abszolút megfelelt minden követelménynek, amit a számomra megfelelő sporttal szemben támasztottam, sőt sokkal többet is adott annál, mint amit vártam: telis tele van kihívásokkal és fejlődési lehetőséggel. Emellett pedig még az alakomat is „észrevétlenül” formálja. Lehet másoknak más a tapasztalata, de én nem szoktam olyan brutál izomlázat érezni az órák után, ami szinte mozgásképtelenné tenne, csupán egy egészséges mértékűt, ami biztos a jól felépített szintrendszernek is köszönhető.

Rúdtánc vélemények, tapasztalatok – Tényleg fontos a szintrendszer!
Az első hely ahol jártam 2015-ben, az nem volt túl szimpatikus: az órák szervezetlenek voltak, az edző csak úgy találomra mutatta a feladatokat, látszólag mindenféle rendszer nélkül, ezért átpártoltam egy másik stúdióba, ahol viszont jól felkészült edzők és előre kialakított szintrendszer fogadott. Ez már sokkal jobban tetszett, egy dolgot hiányoltam csak, hogy én is láthassam a szintrendszer elemeit leírva. Az éppen megtanult elemeket óráról órára jegyzeteltem magamnak, mert egyébként képtelen voltam megjegyezni. Sajnos egy sérülés okán kénytelen voltam kihagyni több, mint egy évet, de idén év elején végre újra elkezdhettem edzeni és egyúttal rá is találtam az igazi rúdmennyországra!
A Pole Heavenben a frenetikus hangulatú és jól felépített órák mellett megkaptam azt a pluszt is, amit hiányoltam a korábbi stúdióknál. Itt maximálisan úgy érzem, hogy figyelnek rám az órán, az edzők pedig mindent megtesznek, hogy mindenki a saját tempójának megfelelően haladjon és közben még jól is érezze magát.

Rúdtánc vélemények, tapasztalatok – Függő vagyok
Sosem gondoltam volna, hogy lesz olyan sport az életemben, amit nem „kötelezettségként” fogok fel, hanem örömmel megyek, és két edzés között számolom majd vissza a napokat, órákat. Fanatikus imádója lettem a rúdsportnak, plusz már a karika világába is belekóstoltam. Mindenkinek csak ajánlani tudom mindkettőt, aki szeretne valamilyen kihívásokkal teli és cseppet sem monoton sportot űzni!
 
Ha TE is megosztanád a saját történeted, véleményed, tapasztalatod a rudas világgal (névvel, vagy név nélkül), akkor a blog@poleheaven.hu e-mail címre várom 300-600 szavas üzeneted.

Amennyiben kedvet kaptál egy szuper rúdtánc edzéshez, akkor pedig Budapesten a 7. kerületben várunk téged sok szeretettel! Infók ITT!

Share:

Megtekintve: