Rúdtánc rúd – Milyet vegyek otthonra? (1.rész)
Kell otthonra egy rúdtánc rúd! Ez az a mondat, ami egyszer minden rudas száját elhagyja.
N
eked is megvan az az érzés, amikor rudazol már egy ideje, teljesen beleszerettél ebbe az egész pörgés-forgásba, és legszívesebben állandóan a rúdon csüngenél?
Akkor biztos vagyok benne, hogy minimum egyszer (naponta) megfordult már a fejedben az, hogy szükséged lenne egy saját rúdra. Ilyenkor szokott jönni a rengeteg kérdés, hogy oké, elfér-e, ha igen, akkor mégis milyet, mennyiért, honnan?
Nézzük meg, milyen lehetőségek vannak, aztán lássuk, hogy Neked melyik megoldás jöhet szóba rúdtánc rúd kapcsán. A mostani bejegyzésben ismerkedjünk meg a rudakkal, a következő részben pedig a technikai dolgokról is beszélünk.
Rúdtánc rúd – Milyen fajta rudak vannak?
Rögzítés szempontjából 3 megoldás létezik:
Fúrt rúd: A mennyezetbe és padlóba fúrt csavarokkal rögzített
Előny: bármekkora belmagasság esetén megoldást jelent
Hátrány: nyomot hagy a padlón, plafonon, fixen rögzített, így folyamatosan a lakás dísze (ha ez hátrány egyáltalán)
Én még sohasem készíttettem ilyen rudat, viszont körbenéztem egy kicsit a neten, és ezt a helyet találtam, ahol készítenek egyedi méretre rudakat.
Nézzük meg, milyen lehetőségek vannak, aztán lássuk, hogy Neked melyik megoldás jöhet szóba rúdtánc rúd kapcsán. A mostani bejegyzésben ismerkedjünk meg a rudakkal, a következő részben pedig a technikai dolgokról is beszélünk.
Rúdtánc rúd – Milyen fajta rudak vannak?
Rögzítés szempontjából 3 megoldás létezik:
Fúrt rúd: A mennyezetbe és padlóba fúrt csavarokkal rögzített
Előny: bármekkora belmagasság esetén megoldást jelent
Hátrány: nyomot hagy a padlón, plafonon, fixen rögzített, így folyamatosan a lakás dísze (ha ez hátrány egyáltalán)
Én még sohasem készíttettem ilyen rudat, viszont körbenéztem egy kicsit a neten, és ezt a helyet találtam, ahol készítenek egyedi méretre rudakat.
Mobil rúd: A padló és a mennyezet közé feszítős technikával rögzített
Előny: Nem hagy nyomot. Rutinos „rúdszerelők” akár 10 perc alatt beszerelik. Praktikus táskában érkezik, max. 1,2 m darabokban, így akár tömegközlekedéssel is szállíthatod.
Hátrány: Biztonsági szempontból a gyártók maximum 3,5-4m belmagasságig javasolják.
Elég sok márka van már a piacon, így akár már 30 ezer forintért is tudsz mobil rudat vásárolni, én mégis azt javaslom, hogy érdemes a már jól bevált, minőségi rudak mellett dönteni. Igaz, ezek egy kicsit többe kerülnek, de ez ugyanolyan, mint egy jó cipő.
Én ezeket a márkákat javaslom: X-Pole (személyes kedvenc), LupitPole, D-Pole. A Rúdvilág és a Rúdsportbolt shopjában egyszerűen meg is tudod őket rendelni.
Pódiumos rúd: Egy általában 1,5-2m átmérőjű dobogóval ellátott rúd
Előny: Felül nincs rögzítve, így gyakorlatilag bárhol használható, akár szabadtéren is.
Hátrány: Biztonsági szempontból a dobogó általában 80-100 kg, így a szállításához minimum egy személyautó szükséges. Mivel felül nincs rögzítve, ezért bizonyos gyakorlatok esetén kileng egy kicsit, de megszokható.
Egy másik szemszögből vizsgálva van fix rúd, forgó rúd, és fix és forgó is egyben:
Azt neked kell eldönteni, hogy milyet szeretnél. Én személy szerint mindig azt mondom, hogy érdemes egyből olyan rudat vásárolni, ami fix és forgó is egyben. Nem kerül sokkal többe, mint egy „nem forgós” rúd. Lehet, hogy most még úgy gondolod, neked nincs szükséged arra, hogy forogjon, viszont ez valószínűleg változni fog a későbbiekben.
A rúd anyagát nézve:
Miért? Van többféle? Hát persze…
Van króm, rozsdamentes acél, sárgaréz és szilikon borítású is. Lehetőségek tömkelege. Ez az a dolog, amiben nem igazán tudok neked tanácsot adni, mert mindenkinek más válik be.
Nekem például nyáron a króm, télen a rozsdamentes acél rúd a legjobb. Réz és szilikon bevonatú táncrúddal pedig még nem volt szerencsém érdemben találkozni, egyszer-egyszer ugrottam fel rájuk.
Kérdezd meg a stúdiót, ahova edzeni jársz, hogy náluk milyen rudak vannak, és célszerű akár ahhoz igazodni. Mi a Heavenben X-Pole márkájú rudakat használunk.
A rúd vastagságát nézve:
Az elmúlt több, mint 8 évben jártam jó pár teremben, és többféle vastagságú rúddal találkoztam. Amit érdemes átgondolnod, hogy TE mit szeretnél kihozni a rudazásból.
Ha vannak versenyzői ambícióid, akkor mindenképpen 45 mm átmérőjű rudat válassz magadnak, hiszen a versenyeken is azt használják.
Amennyiben a kényelemre törekszel, ráadásul még kisebb is a kezed, akkor pedig 42 mm-es rudat válassz.
Nekem a 42-es túl vékony, bizonyos elemeknél nagyobb fájdalmat is okoz. Az 50-est meg nem érem át rendesen.
A következő bejegyzésben megnézzük a megoldását a "Sajnos nálam nem lehet berakni rudat." mondatnak.
Addig pedig ha szeretnél csatlakozni egy szuper rúdtánc órához, várunk sok szeretettel Budapesten a 7. kerületben.
Ha pedig gyakorolni szeretnél, akkor üzenetben tudsz gyakorló óra időpontot foglalni.